HTML

Névjegy

Mentsük meg a könyveket! Sok könyv tűnik el a polcokról, mert a kiadók nem adják ki újra. Vagy elfelejtik, vagy nem látnak benne elég hasznot, esetleg már nem trendi a szerző, nem is érdekes miért. Ez a blog igyekszik elérhetővé tenni az elfeledett, nehezen beszerezhető könyveket is.

Archívum

Friss topikok

Bevezető

2010.12.17. 22:51 Guy Montag

A blog célja megkedveltetni az e-könyvet, a már kedvelőknek örömet szerezni, s néha egy-egy könyv elolvasásához a kedvet meghozni. Ezért minden bejegyzés egy-egy könyvet ajánl figyelmetekbe. Természetesen nem vállalom, hogy minden könyvhöz ajánlást, esetleg ajánlót is írok, hiszen lesznek olyanok is, amiket én is most fogok elolvasni. Ezekről talán majd utólag írok. A kiválasztás szubjektív, de szívesen közlök mástól is ajánlást.  Egyetlen kikötés, hogy legyen mellékelve a könyv lehetőleg prc formátumban.

A könyveket magam is prc formátumban teszem közzé, hiszen én is egy Kindle e-book olvasót használok. A könyvek egy részét már olvastam, sőt hagyományos könyvként is birtoklom. Van ami csak e-book formátumban van meg, sok esetben nem az én hibámból.

Erről egy kicsit bővebben. A szerzői jog, a kiadói jog mostani szabályozása ezer sebből vérzik. Ezek közül számomra az egyik az, hogy a jogok mellett nincsenek kötelezettségek. Egy kiadó megteheti, hogy ül a jogokon, nem adja ki a könyvet, de nem is teszi hozzáférhetővé. Magam is kerestem jó pár ilyen könyvet, de nem lehetett kapni. Az internet segített. Nos hátha másoknak pont ez a blog fog segíteni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://f451.blog.hu/api/trackback/id/tr402522981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása